HTML

Libertarians

Friss topikok

Alapjövedelem?

2015.03.15. 16:43 Tblog

Ez minden szempontból hibás.

A segélyezés miatti papírmunka nem emészt fel annyi pénzt, hogy ha azt a papírmunkát eltörölnék, akkor meg lehetne duplázni a segélyezést és át lehetne nevezni alapjövedelemre. Ráadásul segélyt most kap vagy 1 millió ember? Alapjövedelmet 10 millió kapna.

Rúgj ki 2-3 embert a polgármesteri hivatalból, és akkor rögtön lesz pénz 2-300 segélyezettnek, hogy a 27 ezer forint segélyüket fel lehessen emelni 50-60 ezerre és át lehessen keresztelni alapjövedelemre? Én akárhogy is számolom, ez csak akkor lenne igaz, ha egy-egy irodás havi 3.000.000 forintot keresne. Persze az elbocsátott irodásoknak is járna akkor az alapjövedelem, mert munka nélkül rászorulnának.

És alapjövedelem, nem segély, tehát a mostani 500 ezer, vagy 1 millió segélyezett azonnal 10 milliós tömeggé válna, hiszen mindenkinek járna.

Aki kap annyit hogy megéljen, azt mi motiválná a munkára? Hiszen megél belőle. Kétszer akkora összegű alapjövedelemből még annyira megélne.

Ha még lenne egy jelentős dolgozó-csökkenés, kevesebben dolgoznának, kevesebben adóznának, akkor miből lenne fenntartva a rendszer? Svájc az más, Magyarország megint más. IMF hitelből ideig-óráig működne, aztán összedőlne és az ország lesüllyedne? Már most is szenved az ország a hitelek miatt, akkor egy ilyen rendszer mennyire vágná tönkre és milyen rövid idő alatt? Néhány évig menne a dolog, de aztán? Nem lenne ez gazdasági halálos ítélet a gyerekeknek és az unokáknak?

Afrikai falut hozni példának, mikor van elég európai példa? Európában aki sok segélyt kap, az otthon tévézik, meg iszik a kocsmában. Hogy Afrikában egyetlen faluban mi történik, az érdekesség lehet, de vitaalap nem igazán.

Ti mit gondoltok az alapjövedelemről? 

5 komment

Címkék: alapjövedelem

A bejegyzés trackback címe:

https://libertarians.blog.hu/api/trackback/id/tr757272461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mannlicher 2015.04.24. 12:15:53

Egy újabb ötlet az önjelölt világmegváltóktól. Aztán az is lehet, hogy már a "szociálisan érzékenyek" is kezdenek rájönni, hogy ez a rendszer záros határidőn belül bukik és az ország előbb utóbb belerokkan a mostani rendszerbe segélyekkel, bürokratahaddal együtt. Ezért inkább előremenekültek egy újabb baromságba, hogy még csak véletlenül se keljen szembenézniük a valósággal, az elképzeléseik csődjével és lehetséges következményeivel.

Tblog 2015.04.24. 18:29:17

@Mannlicher: Szerintem is. És érdekes hogy próbáltam a videó alatt kérdezni, de rendes válaszok helyett trágárkodást kaptam válasznak. Ahol pedig nincsenek egyszerű válaszok egyszerű kérdésekre, ott baj van a tervvel. Úgyhogy nagyon nem győzött meg ez az alapjövedelem ötlet.

Mannlicher 2015.04.29. 14:35:55

@Tblog:
Sajnos ebben az országban nincsenek egyszerű kérdések.
Belenéztem sztem a társaság nagy része nem a földön jár, ugyanakkor én ebben nagy szerepet tulajdonítok a generációkat átívelő politikai agymosásnak.

Tblog 2015.04.29. 23:07:35

Igaz, de bonyolult választ se adtak. Volt egy olyan, hogy a segélyek miatt van adminisztráció és ha segély helyett alapjövedelem lenne, akkor azt az adminisztráció miatti bevétel fedezné. Ezzel viszont az a gond, hogy van vagy 2 ember aki 300 másik segélyét rendezi. Az a 2 ember nem keres annyit, hogy ha ők nem dolgoznának akkor 300 másiknak legyen 50.000 forintja. 300+2 -nek, mert akkor belőlük is munkanélküli lenne. Vagy nem, mert azért valakinek az alapjövedelmet is intéznie kell.
Meg az is egy válasz volt, hogy "az emberek megélnek valahogy most is, valahonnan előteremtik a pénzt, tehát a pénz benne van a rendszerben". Persze, seftelnek, feketén dolgoznak, vannak akik lopnak. Van ahol azzal takarítanak meg pénzt hogy kertet gondoznak és zöldséget termesztenek. De a hajléktalanok is megélnek, a kukából guberálják az ételt. Szóval amit válasznak szántak az se ért semmit.
Én jobban hiszek abban, hogy legyen olyan munka ami hasznot hajt, mint abban hogy mindenki kapjon pénzt mert csak. :-/

Tblog 2016.06.05. 23:50:42

2016. június 5.

"Svájc nagy többséggel utasította el a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését

Az első exit pollok alapján a feltétel nélküli alapjövedelemet, melynek bevezetéséről először rendeztek ügydöntő népszavazást a világon, a svájci szavazók 78-22 százalék arányban elutasították.

A javaslatban csak egy irányadó összeget neveztek meg az FNA mértékével kapcsolatban (felnőttek esetében 2500 svájci frank, 18 év alattiaknál 650 svájci frank), és az sem volt pontosan meghatározva, hogy miképp finanszíroznák mindezt."

Tehát ingyen pénz, de hogy honnan azt nem tudták volna megmondani. Nem lep meg.

Ekkora arányban azt hiszem ki lehet jelenteni hogy az ötletet gyorsan el kell felejteni.
süti beállítások módosítása